Francia Riviéra részletes ismertetője

Francia Riviéra


Francia Riviéra úti célok




Ha valaki kizárólag napfényre, tengerre áhítozik, nem biztos, hogy az Azúr-part a legjobb választás. Nem mintha a francia riviéra bármelyikben is szűkölködne. Negyven kilométer hosszú plázsa, aminek nagy része szabad strand, bőven kínálja a simogató víz és a napfény élményét. És talán kevesen tudják: nemcsak nyáron! A Földközi tengernek ezen a részén ugyanis télen sem hűl le a víz, a levegő hőmérséklete is kellemes. Greta Garbo, a legendás filmsztár kifejezetten a téli fürdőzést kedvelte.

Az Azúr-part éppen ennek az enyhe téli időjárásnak köszönhette felvirágzását. Az angol arisztokrácia már az 1760-as évektől kezdte magának fölfedezni ezt a mediterrán vidéket. A téli hónapokban egyre többen hagyták ott a ködös Albiont, hogy a pálmafákkal szegélyezett francia tengerparton üssék agyon az időt. Példájukat csakhamar a tehetős polgárság, valamint más nemzetek kékvérűi is követték, és rövidesen fölépítették saját palotáikat, templomaikat.

Nizzában a Szent Miklós templom hagymakupolái az orosz arisztokrácia emlékét idézik, Cannes mór és indiai stílusú épületei régvolt, keleti gazdagságról mesélnek. Különös érzés a mentoni temetőben a cirill betűs sírfeliratokat olvasni nagyhercegnők és nagyhercegek neveivel, vagy lengyel arisztokrata családnevekkel. Az évszámokból kiderül, sokan gyógyulni jöttek ide – sajnos néha már későn: néhányan még a húszéves kort sem érték meg. A századforduló táján épültek a Cote d’Azur elegáns nagyszállói, a nizzai Negresco, a cannes-i Carlton és a cimiez-i Regina, amelyben Viktória királynő is gyakran lakott.

Milyen a tenger?
- Mentontól Antibes-ig kavicsos a part, Juan-les-Pins-től homokos.
- A tenger hőmérséklete novemberben 17, decemberben 15, nyáron 25 C.
- A víz minőségét, mikrobiológiai tisztaságát folyamatosan ellenőrzik.

Hamisítatlan provence-i hangulat
Az Azúr-partra főként azoknak érdemes utazni, akik szívesen letérnek az autópályákról, hogy fölfedezzenek az útikönyvekben szűkszavúan említett városokat, hegyi falvakat. Nizza és Cannes csillogásával Menton például nem vetekedhet, de tökéletes hely a csöndesebb szépségre vágyóknak pompás trópusi és szubtrópusi kertjeivel, csodás barokk palotáival. Olaszország innen pár perc, a várost hegyek koszorúzzák, két nagy kikötője, gyógyfürdői és homokos tengerpartja megannyi élményt nyújt. Monaco hangos gazdagságával szemben Grasse városa középkori érintetlenségével, hamisítatlan provence-i hangulatával ejti rabul az utazót. Parfümmúzeumában az 1800-as évek elején készült illatos üvegcséket csodálhatunk meg, a Fragonard laboratóriumában pedig több tucat esszenciából ki-ki összeállíthatja saját illatát. 

Mougins egyike annak a 150 hegyi településnek, amelyek az Azúr-part fölé magasodó hegyek közt bújnak meg. Középkori romokra épült, egymáshoz simuló házaik, keskeny, meredek utcácskáik galériákat és festőműhelyeket rejtenek.

Monet-től Picassóig
Sok művészt ihletett meg ez a gyönyörű táj: Mougins-ben töltötte élete utolsó tizenöt esztendejét Picasso. A helyi fotómúzeumban a világ legnagyobb fényképészeinek fotóin megcsodálhatjuk az idős mestert, aki még ebben a magas életkorban is tele volt életkedvvel, humorral, kópésággal. Akit a XX. század képzőművészete vonz, az Azúr-parton boldogan válogathat a múzeumok között. A század nagy impresszionistái, Renoir, Monet, Sisley, később Matisse, Chagall, Cocteau hosszú évekig éltek és alkottak itt.

Az Azúr-part azoknak is jó hely, akik a nyüzsgést, a nagy életet kedvelik. Januártól decemberig egyetlen percre sem szűnnek a programok: kulturális rendezvények, fesztiválok, kiállítások és vásárok szórakoztatják a nagyérdeműt.



forrás: 





 

Segíthetünk?


Adja meg telefonszámát, és személyreszabottan Önnek megkeressük a legjobb árat! *



Telefonszám:     



      Bezár


*A nyerteseket telefonon étresítjük. Az akció a készlet erejéig tart. A telefonszámom megadásával önkéntesen hozzájárulok, hogy a Helmond Kft. visszavonásig adataimat üzletszerzési célból kezelje és ennek keretében üzleti ajánlatokat juttasson el telekommunikációs eszközök útján.