Kairó részletes ismertetője


Kairó úti célok




Kairó - Egyiptom muszlim szíve

Egyiptom fővárosa, mely Alsó- és Közép-Egyiptom érintkezési vonalán, a Nílus jobb partján és szigetein terül el. Kairó 969-es alapítása miatt fiatal városnak tekinthető, ennek ellnéra  Afrika legnagyobb városának számít. A középkorban kialakult városmagban tett sétával fejest ugorhatunk a Közel-Kelet legnagyobb nésűrűségével (15 milliós lakosság) büszkélkedhető mikrokozmoszba. Itt semmi nem változott hat-hét száz éve, az emberek, a nyelv és a házak szinte ugyanazok.

 Kairó mindemelett az ország legnagyobb ipari, kereskedelmi, politikai, és kulturális életének központja. Itt ülésezik az egyiptomi kormány is, és itt található minden állami és vallási hivatal, valamint számos diplomáciai képviselet.

KAiró idegenforgalmát a folyó bal partján levő Gíza látványosságai, elsősorban a piramisok nagyban emelik. Kairó pezsgő életű nagyváros, ahol éppúgy találhatunk múltba tekintő emlékműveket, múzeumokat és színházakat mint jó hírű főiskolákat és egyetemeket. A konrasztot tovább színesíti, hogy míg Kairó nyugati részén leginkább kormányzati épületek találhatóak, addig a keleti részen több száz műemlék jellegű mecsetet csodálhatunk meg ide utazásunk során. Mára (1979 óta) az óvárosban található iszlám építőművészeti remekek az UNESCO világörökség részét képezik.

S nem felejhetjük el megemlíteni Gízát sem. Ez az a hely, amit egyetlen turista sem hagyhat ki kairói utazása során. A Nílus nyugati partján fekszik, itt találhatóak a 4. dinasztia utolsó fáraóinak piramisai – Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz fáraók síremlékei. A piramisokat és a sivatagi síkságot az oroszlántestű, emberi arcú Szfinx osztja meg. Elkéspeztő méretükkel tekintéylt parancsolóan osztják meg a sivatagot, s képveislik méltóan az ezer éves arab kultúrát.

A leglátogatottabb, a legszebb, és legmagasabb piramis a Kheopsz, mely 140 m magasan nyújtózik az ég felé. Legismertebb érdekessége, hogy négy fala mérnöki pontossággal merőlegesen áll a négy égtáj valamelyikére.

Időjárás

Aktuális időjárás:
Túlnyomóan felhős
Hőmérséklet: 11 C
Páratartalom: 88%
Szél: É 11 km/ó
Cs
Túlnyomóan napos
Hőmérséklet: min 12 C | max 22 C
P
Túlnyomóan napos
Hőmérséklet: min 11 C | max 21 C
Szo
Túlnyomóan napos
Hőmérséklet: min 11 C | max 20 C
V
Derűs
Hőmérséklet: min 11 C | max 20 C


forrás: