Alexandria részletes ismertetője


Alexandria úti célok




Alexandria – Egyiptom mediterrán  városa

 

Egyiptom második lenagyobb városa, melyet ahogy neve is mutatja Nagy Sándor alapított i.e.332-ben. Míg Kairó inkább arab, Alexandria kozmopolita hangulatú mediterrán város, köszönhetően annak, hogy sok európai választotta lakóhelyéül Alexandriát. A gazdag történelmű város érdekes látnivalókat tartogat a látogatóknak.

A ókori világ legnagyobb könyvtára a Bibliteca Alexandrina megújult formában ma is működik, mintegy 8 millió kötet rejt.

A modern Alexandria központjában található a Görög – Római Múzeum, mely közel 40.000 műtárgyat mutat be az alapítástól az ókori egyiptomi időszakokon, a görög-római koron át  keresztény kultúráig terjedő gazdag gyűjteményével.

 A várossal szemben áll Pharosz szigete, védve a kikötőt a hullámzástól. Itt állt a híres, 150 m magas pharoszi Alexandriai világítótorony, az ókor hét csodájának egyike. A város másik jelképe a római korból megmaradt Pompeius-oszlop (az elnevezés történelmileg téves, hiszen talapzatán olvasható, hogy Diocletius tiszteletére emelték 397-ben).
A déli városrészben található Kham el Shugafa (Cserepek dombja), ahol a sziklába vájt ókeresztény temetkezési helyeket a XIX. század végén fedezték fel.

Időjárás

Aktuális időjárás:
Felhős
Hőmérséklet: 22 C
Páratartalom: 71%
Szél: D 11 km/ó
Cs
Viharos
Hőmérséklet: min 19 C | max 29 C
P
Előfordulhat vihar
Hőmérséklet: min 22 C | max 31 C
Szo
Előfordulhat vihar
Hőmérséklet: min 19 C | max 32 C
V
Túlnyomóan napos
Hőmérséklet: min 20 C | max 33 C


forrás: 





 

Segíthetünk?


Adja meg telefonszámát, és személyreszabottan Önnek megkeressük a legjobb árat! *



Telefonszám:     



      Bezár


*A nyerteseket telefonon étresítjük. Az akció a készlet erejéig tart. A telefonszámom megadásával önkéntesen hozzájárulok, hogy a Helmond Kft. visszavonásig adataimat üzletszerzési célból kezelje és ennek keretében üzleti ajánlatokat juttasson el telekommunikációs eszközök útján.